Értékesítési csatornák

Egy vállalkozás léte vagy nemléte azon múlik, hogy képes-e elegendő bevételt termelni. Ebből a cikkből megtudhatod, melyek leghatékonyabb értékesítési csatornák. A cégtulajdonosok, más döntéshozók és a szabadúszók jelentős része nem fordít kellő figyelmet ezekre a lehetőségekre, pedig tanácsos lenne.

Közösségi MédiaMagyarországon a vállalkozók az online piacterek mellett leginkább a közösségi médiát használják ügyfélszerzésre.

Az értékesítési csatornák használatának két célja van. Az egyik az új ügyfelek szerzése, a másik a régiek megtartása. A profitábilis működés egyik sarokköve a kiszámítható ügyfélszerzés. Ez azt jelenti, hogy a döntéshozó legyen képes minél pontosabban megtervezni, hogy egységnyi befektetéssel mennyi ügyfele lesz és ebből kifolyólag mekkora bevételt tud termelni. A vállalkozók jelentős része néhány értékesítési csatornát használ. Pedig egy jól megválasztott új bevételi forrás rendszerbe építésével eredményesebbé lehet tenni az ügyfélszerzést és jelentős növekedést lehet elérni. Lássuk melyek a leghatékonyabb értékesítési csatornák 2023-ban:

Facebook

Egy jól működő Facebook oldal manapság már szinte minden cég esetében alapvető kellék. Létezik itt egy alapszabály: A Facebook algoritmusa azokat a bejegyzéseket „szereti”, amelyek aktivizálják a felhasználókat. Tehát azokat a posztokat sorolja előre, amelyekre sok lájk, megosztás és hozzászólás érkezik. Van itt egy másik szabály is, amit nehéz finom szavakkal leírni. Minél kevésbé intelligensebb a célcsoportod, annál könnyebb őket aktivitásra bírni. Ha az ügyfélköröd cégvezetőkből áll, nagyon nehéz lesz aktív Facebook oldalt produkálnod. Ezzel szemben, ha pl. party ékszereket értékesítesz, akkor számodra egy Facebook oldal aranybányaként funkcionálhat.

Egy Facebook csoport kiváló eszköz egy réspiac megcélzására (pl. luxus utazás, fogyókúrázók, perzsa macska kedvelők, stb.). Ezért fontos, hogy egy FB csoportnak legyen önálló és részletesen meghatározott témája. Egy jól szervezett csoportban könnyebb aktivitást elérni, mint egy oldalon. Ha a célcsoportod kvalifikáltabb emberekből áll, akkor érdemes lehet privát csoportot létrehozni, ahol a bejegyzéseket csak a tagok láthatják. Ennek a módszernek van hátránya is, kevesebb tagra számíthatsz, mint egy nyílt csoportban.

A Fizetett Facebook Hirdetés célja a befolyásolás, végső soron pedig a hatékonyabb értékesítés és a profit. Egy jól megkonstruált FB hirdetés megállítja a hírfolyamot, majd a konverzió (általában vásárlás) irányába tereli az érdeklődőt. Egy kevésbé kvalifikált célcsoport esetében gyakori jelenség az impulzív vásárlás, tehát az előre nem tervezett, érzelmi döntés. Őket a környezettől eltérő színvilággal, meglepő szófordulatokkal és csillogó termékfotókkal, videókkal lehet hatékonyan elérni. Egy cégvezetőkből álló célcsoportot esetében az informatívabb promóciók általában hatékonyabbak.

Az FB-n rengeteg hirdetési típus létezik és a repertoár valószínűleg tovább bővül majd. Annak eldöntéséhez, hogy a rengeteg beállítási lehetőség közül a vállalkozásod számára melyik a legmegfelelőbb, szakértelem szükséges. Tehát üdvös, ha vagy te vagy valamelyik belsős kollégád képes a Facebook hirdetések menedzselésére. Ha mindez belső erőforrásból nem megvalósítható, akkor bízz meg egy szakértő külsőst, aki kezeli a teljes közösségi portfóliód. Ha webáruházat üzemeltetsz, akkor a céged számára, az értékesítési csatornák közül, itt Magyarországon valószínűleg a fizetett FB hirdetés a legfontosabb.

Instagram

Ha a célcsoportod főképp a 16-35 éves korosztályból áll, akkor ez az értékesítési csatorna számodra gyakorlatilag kihagyhatatlan. A legfiatalabbak ugyanis már nem feltétlenül a Facebookon élik virtuális életüket. Az ő egyes számú platformjuk egyre inkább az Instagram. A magyarországi felhasználók száma már több, mint 2.500.000. Természetesen nem mindenki aktív, de ez akkor is nagyon nagy szám. Az Instán az ügyfélszerzéshez a jó tartalommarketing mellett extra minőségű fotókra lesz szükséged. Mindössze néhány másodperced van arra, hogy felkeltsd az érdeklődők figyelmét. Az első néhány kép megtekintése után eldől, hogy mindez sikerült-e vagy sem. Ha a fotóid nem elég jók, az érdeklődők egész egyszerűen továbbállnak majd. Ha viszont képes vagy olyan felvételeket posztolni amelyekre a célcsoportod pozitívan reagál, akkor sok vásárlót, megrendelőt szerezhetsz itt.

Az Instagramon természetesen hirdetni is tudod a portékád. Kizárólag a legjobb minőségű fotókkal operálj. A hagyományos fotós hirdetés mellett, termékkörtől függően érdemes lehet a márkaépítésre is koncentrálni. Itt lehetőséged van arra is, hogy „elmeséld” célközönségednek a saját történeted, vagy a terméked történetét.

YouTube

A Facebookon és az Instagramon is megjelentethetsz videókat és hirdethetsz is ebben a formátumban. De ennek a műfajnak az igazi otthona a Youtube. Annak, hogy ezen a platformon önállóan tudj minőségi tartalmakat megjelentetni, vannak bizonyos technikai feltételei. Szükséged lesz minimum egy jó minőségű kamerával felszerelt telefonra és mikrofonokra is. Ezek arra fognak kelleni, hogy jó kép és hangminőségű videókat tudj szerkeszteni. Ha a videóid alatt valamilyen aláfestő zene fut, akkor a mikrofon nem szükséges. Ha a videód fotókból és más grafikai elemekből áll, akkor a telefon sem. Ebben az esetben egy nívós videószerkesztő program lesz a jóbarátod.

Amikor Youtube videók között böngészel, index képeket látsz. Ezek keltik vagy nem keltik fel a figyelmed. Ez a leendő ügyfeleid esetében is pont így működik. Szóval a minőségi videó elkészítése sajnos nem elég, profi indexképekre is szükséged lesz a sikeres Youtube jelenléthez. A videód címe pedig legyen ütős és figyelem megtartó. Érdemes észben tartanod, hogy a video készítés egy szakma, amihez egy üzletembernek nem feltétlenül kell értenie. Mind a céges videóidat, mind pedig a hirdetéseidet profik is elkészítik neked, ha a vállalkozásod fizetőképes.

A legnagyobb videomegosztó platformot sokan nem is sorolják az értékesítési csatornák közé. A legtöbb honi vállalkozás esetében általában szóba sem kerül egy YouTube kampány. Ennek oka az, hogy egy piacképes videó elkészítése jóval bonyolultabb, mint egy fotó letöltése, vagy egy rövid hirdetési szöveg megírása.

Tik Tok

Az alacsonyabban kvalifikált, szellemileg kevésbé pallérozott, fiatalabb rétegek kedvenc közösségi platformja. Rajtuk kívül a nyomorult színvonalú produkciókat kedvelő értelmiség egy része is itt heveri ki a munkanapok fáradalmait. Közülük sokan járnak ide röhögni az itt fellelhető rövid videókon, melyek átlagos színvonala valahol a borzalmas és a katasztrofális között oszcillál. Ha foszforeszkáló klozetpapírt vagy valami hasonlót árulsz, mindenképp nyiss Tik Tok csatornát. Ez nem vicc. Halálosan komoly. Egy rakás pénzt kereshetsz itt.

Mint minden más közösségi platformon, így a Tik Tokon is hirdethetsz. Tanácsos figyelembe venned, hogy a nézőközönséged itt nem kimondottan docensekből áll majd. A platform mélyrétegeiben alvajáróként fortyogó szellemi apokalipszis az élelmesebb cégvezetők és marketingesek fantáziáját is megmozgatta. Ők arra használják a platformot amire lehet. A jövő elkötelezett vásárlóit gyűjtögetik itt.

LinkedIn

A LinkedIn a világ legnagyobb üzleti közösségi oldala, tehát nem sorolható a hagyományos értékesítési csatornák közé. Közvetlen ügyfélszerzésre csak korlátozottan alkalmas. Cégvezetőként vagy szabadúszóként leginkább üzleti kapcsoltépítésre tudod használni. Kiket találhatsz itt? Leendő ügyfelekkel, üzleti partnerekkel és kvalifikált szakemberekkel tudod itt felvenni az első kontaktust. Emellett a platformon való jelenléted növeli a saját és a vállalkozásod hitelességét is. A magyar felhasználók száma már több, mint 800.000.

A profilodat értelemszerűen mások ugyanúgy megtalálhatják, mint ahogyan te másokét. Pont ez az egésznek a lényege. Ha egy érdeklődő döntéshozó azt a terméket vagy szolgáltatást keresi amit te vagy a céged kínál, akkor nagy értékű megbízásokat, ebből kifolyólag pedig hosszútávú megélhetési forrást találhatsz ezen a felületen. Garancia minderre természetesen nincsen. Ez csak egy lehetőség, ahogy az összes többi értékesítési csatorna is az.

Más közösségi oldalak

Magyarországon a Facebook-Instagram tandem egyeduralma a közösségi médiapiacon egyre inkább a múlt homályába vész. Ma már szinte mindegyik jegyzett platformnak van legalább százezer honi felhasználója. A Twitter, a Pinterest, a Reddit, a Telegram, a Discord és más közösségi oldalak magyarországi bázisa folyamatosan növekszik. A kevesebb magyar felhasználóval bíró oldalak általában valamilyen globális vagy helyi réspiacot fednek le. A Discord például a videojátékok, a kriptopénzek és a Fintech iránt érdeklődők gyülekezőhelye. Amióta Elon Musk megvásárolta a Twittert, ez lett a magyar konzervatívok egyik kedvenc találkahelye. A Pinterest a kreatívabb, intelligensebb lelkeket szólítja meg. Az előző bekezdésekben már említett LinkedIn pedig a kvalifikált, képzett és általában szintén intelligens célközönség kedvelt platformja. Szóval érdemes nyitott szemmel járnod, mert a digitális világ immáron futószalagon ontja magából a jobbnál jobb piaci lehetőségeket kínáló közösségi oldalakat. Ezek a „social platformok” kiváló értékesítési csatornák, csak értő kézzel kell bánni velük.

Keresőoptimalizálás – Az értékesítési csatornák császára

A SEO a „Search Engine Optimalization” kifejezés rövidítése, magyarul annyit jelent: keresőoptimalizálás. Célja, hogy egy weblap egy adott kifejezésre minél előkelőbb helyre kerüljön a keresőmotorok (Google, Bing, stb.) találati listáin. Az egyre fejlettebb és „ravaszabb” algoritmusok miatt egyre nehezebb manipulatív eszközökkel a listák élére kerülni. Ennek folyományaként a technikai SEO-val szemben egyre inkább nő a minőségi tartalom jelentősége. A keresőoptimalizálás azért kiemelten fontos minden vállalkozás számára, mert ingyenesen irányít valódi érdeklődőket a weboldalakra.

Egy weblap találati eredményeit a tartalom mellett jelentősen befolyásolja a rá mutató linkek minősége és mennyisége. A linképítés célja tehát az, hogy minél több minőségi weboldalról mutasson link egy adott honlapra. Be kell látni, a legjobb honlapokra ingyen nem lehet bejutni. Ezért a linképítés a gyakorlatban általában fizetett PR cikkek megrendelésének formájában ölt testet. Értelemszerűen minél több minőségi külső linkünk van, annál jobb helyre számíthatunk a találati listákon.

Az értékesítési csatornák kiválasztásakor érdemes nagy hangsúlyt fektetni mind a hagyományos keresőoptimalizálásra, mind pedig a linképítésre.

Keresőmarketing

A keresőmarketing célja ugyanaz, mint a keresőoptimalizálásé: a Google első oldalára kerülni. A különbség annyi, hogy a SEO egy ingyenes eszköz, a keresőmarketing viszont nem. Tehát a cégek által vásárolt hivatkozások mindig a Google első oldalára kerülnek, de ezért bizony fizetni kell.

Mely vállalkozásoknak érdemes alkalmazni ezt a módszert? Ez a hirdetési forma nem olcsó. Ez azért van, mert kizárólag releváns látogatókat irányít a megbízó oldalára. A releváns érdeklődőkért pedig mindig többet kell fizetni. A keresőmarketingben általában a piacképes termékkel és magas konverziós rátával bíró weboldallal rendelkező cégek sikeresek.

Email Marketing

A SEO mellett az email marketing a másik erősen ajánlott, ingyenes értékesítési csatorna. Ennek a bevételi forrásnak általában alacsony a konverziós rátája, itt a nagy számok törvénye dolgozik. Gyakran előfordul, hogy több száz kiküldött elektronikus levél mindössze néhány vásárlót hoz. Nem szabad elfelejteni, hogy mindennek a költsége egészen pontosan 0 Forint. Az email marketing másik óriási előnye az automatizálhatóság. Egy email kampányt egyszer kell megírni, a beállításokat egy alkalommal kell elvégezni.

A GDPR rendelet 2018-as hatályba lépése óta a korábbinál jóval szigorúbb adatvédelmi szabályok léptek életbe az Európai Unióban. Kizárólag azoknak szabad hírlevelet küldeni, akik előzőleg feliratkoztak az adott hírlevélre vagy más módon engedélyezték annak küldését. A szigorú szabályok ellenére az email marketing még mindig egy rendkívül hatékony vevőszerző eszköz, melyet minden vállalkozásnak ésszerű használni.

Live Chat

Azok a cégek, amelyek gyorsan és hatékonyan képesek kommunikálni az ügyfeleikkel, könnyen versenyelőnybe kerülhetnek. A 21. században már senki sem akar az ügyfélszolgálatokon ácsorogni, vagy hosszú perceket tölteni zenehallgatással, amíg a telefonos ügyfélszolgálat végre „felveszi a kagylót”. Ahol erre lehetőség van, ott a vásárlók egyre nagyobb százaléka veszi igénybe az élő chat szolgáltatást. Ez egy kiváló értékesítési csatorna, ahová delegálni lehet az ügyfélszolgálati teendők jelentős részét is. Számos ágazatban előszeretettel alkalmazzák.

Live Chat szolgáltatás nyújtása főleg a webáruházaknak hasznos. Az ügyfélszolgálat élőben tud kommunikálni a vevővel, segíthet a termék kiválasztásában és különleges ajánlatokkal lepheti meg a vásárlót. Az ügyfelek így általában nagyobb eséllyel és többet vásárolnak, hiszen az élő kapcsolat bizalmat épít. Minél inkább prémium minőségű, nagy értékű termékeket árul egy webáruház, általában annál inkább profitábilis live chat szolgáltatást nyújtania.

Chatbot

A chatbotok emberi beavatkozás nélkül képesek kommunikálni az ügyfelekkel. Természetesen ennek a színvonala nem vethető össze az élő chat szolgáltatás színvonalával. Egyik nagy előnyük, hogy egyidőben képesek végtelen számú ügyfél kiszolgálására. Másik nagy előnyük, hogy időt és energiát takarítanak meg a vállalkozásoknak. Szinte minden ágazatban használják őket. A mesterséges intelligencia fejlődésével várhatóan a chatbotok is egyre hatékonyabbak lesznek, kommunikációjuk egyre emberszerűbbé válik majd.

Popup Ablakok

A felugró ablakok kedvelt marketing eszközök. Az internet népe mára teljesen hozzájuk szokott. Felhasználási területük széleskörű. Segítségükkel vásárlásra ösztönözhetjük a látogatókat, hirdethetjük legfrissebb promócióinkat, vagy akár feliratkozókat is gyűjthetünk.

Az eszköz sok bevételt hozhat a konyhára, de két dologra mindenképp ügyelni kell: Egyrészt a Google bünteti azokat a weboldalakat, ahol a popup marketing túlságosan agresszív. Ez azt jelenti, hogy egy offenzív módon beállított popup stratégia miatt egy weboldal hátrább kerülhet a találati listákon. Ezt visszafogottabb beállításokkal elvileg ki lehet kerülni. Másrészt, általában a kvalifikáltabb ügyfelek tolerálják legkevésbé a felugró ablakokat. Ezt kizárólag ütős ajánlatokkal lehet kompenzálni. Nem tudjuk milyen lesz az értékesítési csatornák következő generációja, de a felugró ablakok úgy tűnik még sokáig velünk maradnak.

Push Értesítők

A push értesítők olyan üzenetek, melyeket egy korábban telepített alkalmazás küld a mobilodra, a táblagépedre vagy az asztali számítógépedre. A legtöbb alkalmazás letöltésekor a felhasználó beleegyezik, hogy az app később reklámüzeneteket küldjön neki. Itt ugyanaz a szabály érvényes, mint a felugró ablakok esetében. A felhasználókat csak ritkán és releváns értesítésekkel szabad megkeresni. A push értesítőket mind a felhasználók, mind pedig a keresőmotorok jobban tolerálják, mint a felugró ablakokat. Ez azért van, mert a push üzenetek küldését a felhasználó előzetesen jóváhagyja.

Blog + Terméktámogatás

Bombázd bármilyen termékkel vagy szolgáltatással a célpiacod, egy jól megtervezett és megírt blog sokat lendíthet az eladásokon. Fontos, hogy az üzleti blogodnak legyen egy jól körülhatárolható témája. Ezt legegyszerűbben úgy tudod elérni, hogy a cikkeid a legnagyobb bevételt hozó termékeidről vagy szolgáltatásaidról írod. Ez egy bevált és biztonságos módszer. A bejegyzéseket érdemes az összes lehetséges felületen propagálni: Posztolhatod őket a közösségi médiában, pl. a céged Facebook csoportjában, vagy elküldheted a korábban már feliratkozott ügyfeleidnek céges hírlevélben. Az értékesítési csatornák közül talán a blogolás jár a legtöbb munkával.

Banner Hirdetés

A banner egy online hirdetéstípus. Általában egy vízszintes vagy függőleges téglalap alakú kép, mely grafikus elemeket és nyomokban igazságot is tartalmazhat. A hagyományos banner hirdetések csak nagyon pontos célzás esetében hatékonyak. Ellenkező esetben a vállalkozó csak a pénzét égeti. A KKV szektor elsősorban réspiacok megcélzására használhatja ezt a hirdetési formulát. Például: ha egy üzlet autóalkatrészek forgalmazásával foglalkozik, akkor számára kizárólag autós portálokon vagy nagyobb weboldalak autózással foglalkozó aloldalain lehet érdemes banner formátumban hirdetéseket megjelentetni.

Influencer Marketing

Vállalkozók tömegei idegenkednek ettől a hirdetési formától, pedig nem egy üzletet repített már magasba. A módszer lényege a következő: Egy influencernek több ezer, vagy akár több százezer rajongója is lehet a különböző közösségi oldalakon. Ha egy influencer valamelyik közösségi profilján promótál egy terméket vagy egy szolgáltatást, azt tömegek fogják megismerni. Ez az értékesítési csatorna általában kevésbé kvalifikált célcsoportok elérésére alkalmas. Minél felkapottabb egy influencer, annál drágább lesz a kampány.

Online Piacterek

Az e-kereskedelem egyre nagyobb hányada zajlik az online piactereken. Ezek olyan felületek, ahol a vásárlók összehasonlíthatják a webáruházak vagy más forgalmazók ajánlatait. Azok a vállalkozások, amelyek valamilyen terméket forgalmaznak, lassan már nem tehetik meg, hogy ne legyenek jelen egy vagy több piactéren. Ezen felületek legnagyobb előnye, hogy nagy mennyiégű eladásokat lehet produkálni rajtuk. Vannak cégek, amelyek ezt az egy bevételszerzési módot alkalmazzák és remekül megélnek ebből. Erősen ajánlott, mondhatni kihagyhatatlan bevételi forrás.

Sajnos van egy szűk keresztmetszet, amit mindenképp figyelembe kell venni: az online piactereken kizárólag vonalkódozott termékekkel lehet jelen lenni. Ez főleg a kézműveseket, az egyedi termékeket gyártó mestereket zárja el ettől a lehetőségtől. Persze számukra a tömegpiac korábban sem volt feltétlenül releváns felvevőbázis.

Partnerprogram

Amikor egy cég a termékeit vagy a szolgáltatásait más cégek vagy magánszemélyek segítségével reklámozza, akkor affiliate marketingről, magyarul partnerprogramról beszélünk. Nyugat-Európában és az angolszász világban hosszú évtizedek óta alkalmazzák ezt a bevételszerzési technikát, de már Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A szolgáltató szempontjából a partnerprogram azért előnyös, mert nincs költsége. A reklámköltséget ugyanis a szerződött partnerek fizetik.

A szerződött partnerek a termékeket általában honlapjaikon vagy blogjaikon keresztül promótálják és az eladások után jutalékban részesülnek. Őket egyedi ajánlói linkek azonosítják. Példa: Egy blogger regisztrál egy affiliate rendszerbe és elhelyezi a személyes ajánlói linkjét a honlapján. Ha ezen a linken keresztül megrendelés érkezik, azt az adott affiliate rendszer képes azonosítani és a blogger felhasználói fiókjában jóváírja a jutalékot. A módszer egyetlen hátránya, hogy egy ilyen affiliate rendszer kidolgozásához magas informatikai tudásra van szükség. Aki képes erre, az könnyen versenyelőnybe kerülhet. Egy jól működő partnerprogram mindenképp az elsőrangú értékesítési csatronák közé tartozik.

Hűségprogram

Minden hűségprogram elsőrendű célja, hogy a vásárlókból rendszeresen visszatérő törzsvásárlók legyenek. Ennek a taktikának a vezérlő dinamikája az, hogy a régi ügyfelek megtartása olcsóbb, mint új ügyfelek szerzése. A gyakorlatban ez úgy működik, hogy a cégek bizonyos mértékű kedvezményeket biztosítanak a törzsvásárlóik részére. Ezt a módszert a nagy cégek is alkalmazzák, általában pontgyűjtő kártyákat bocsátanak ki és ettől nagyobb arányú vevői elkötelezettséget remélnek.

Természetesen kisebb cégek is létrehozhatnak hűségprogramokat, ez a bevételszerzési mód elsősorban a webáruházakra jellemző. Egy jól megkonstruált hűségprogram amely valóban megtartja az ügyfeleid, fontos eleme lehet a marketing rendszerednek. Főleg olyan piacokon van értelme ilyet létrehozni, ahol nagy a verseny és könnyű elveszíteni az ügyfeleket.

Tömeges SMS Hirdetések

A tömeges SMS küldés ma már az elavult értékesítési csatornák közé tartozik, ennek ellenére számos előnye van. Gyors, olcsó, könnyen tervezhető és magas a megnyitási arány. A technológia nagyon gyors reagálást tesz lehetővé, ezért cégen belüli kommunikációra is előszeretettel használják. A GDPR szabályok bevezetése (2018) óta, új ügyfelek szerzésére a módszert törvényesen használni gyakorlatilag nem lehet. Régi ügyfelek informálására és újravásárlásra bírására viszont kiválóan alkalmas. A tömeges sms kampányok főleg akciós ajánlatok kiküldése esetén hatékonyak.

Telemarketing

A telemarketing egy klasszikus offline ügyfélszerző módszer. Amióta alacsony összegekért telefonálhatunk mind vezetékes mind pedig mobil irányba korlátlanul, azóta a telefonos marketing a reneszánszát éli. Az értékesítők mind magánszemélyeket mind pedig jogi személyeket felkereshetnek ajánlataikkal, de a szigorú GDPR szabályokat bizony be kell tartani.

Ennek az eszköznek többféle funkciója is lehet. Van olyan vállalkozó, aki telefonon csak időpontokat egyeztet, majd az üzleteket a személyes tárgyalások alkalmával köti meg. De az is teljesen bevett forma, ha már a telefonos beszélgetés folyamán megtörténik a termék vagy szolgáltatás értékesítése. Ahhoz, hogy valaki sikeres telemarketinges legyen, értelemszerűen jó kommunikációs készséggel kell rendelkeznie. Az értékesítési csatornák számának bővítésekor a kiváló ár/érték arány miatt még mindig érdemes lehet számba venni ezt a lehetőséget.

Újsághirdetés

Egészen a közösségi média színre lépéséig tele voltak az újságok különböző színes és fekete-fehér hirdetésekkel. Mára ez a hirdetési forma elavulttá vált, kivéve a helyi hirdetéseket. Minden városban van egy vagy több kisebb offline kiadvány, melyekben a helyi vállalkozóknak érdemes lehet hirdetni. Főleg a középkorú és az idősebb korosztályt lehet megcélozni ezzel az offline technikával. Leginkább szakemberek (szobafestők, kőművesek, autószerelők vagy más mesterek) számára ajánlott időnként elhelyezni egy hirdetést egy helyi lapban. De helyi könyvelők, fodrászok és más kisebb cégek számára is profitos lehet ez a megoldás.

Szórólap

Kisvállalkozók számára a legolcsóbb offline értékesítési csatorna. Egy szórólap megszerkesztéséhez nem kell különösebb informatikai tudás, a nyomtatást pedig akár egy olcsó, hétköznapi nyomtatóval is el lehet végezni. Ha elkészültek a szórólapok, utána viszont dilemma elé kerül a vállalkozó. Alapvetően két választása van. Az egyik, hogy a szórólapok postaládákba való kihordását rábízza valakire, általában egy diákra. Ez nem feltétlenül jó ötlet. Gyakori tapasztalat, hogy a diákmunkások a szórólapoknak csak néhány százalékát hordják ki, a többi a szemétbe kerül. Ha egy vállalkozó azt szeretné, hogy a szórólapjai valóban a postaládákba kerüljenek, akkor érdemes magának  kihordania őket, vagy egy nagyon megbízható emberre bíznia ezt a munkát.

Személyes Kapcsolatok

Minden cégnek vannak frontemberei, akik valamilyen módon kapcsolatban állak a partnercégekkel vagy a fogyasztókkal. Fontos, hogy az üzletkötők, az értékesítők, az ügyfélszolgálati munkatársak és más frontemberek empatikusan forduljanak az ügyfelek felé. A partnerekkel és a fogyasztókkal folytatott kommunikáció minősége nagymértékben befolyásolja egy cég profitját. Mind az ügyfelek megszerzése mind pedig a megtartásuk szempontjából kulcsfontosságú, hogy a frontemberek kiválóan kommunikáljanak.

Ha a vevők elégedettek a céged termékeivel, szolgáltatásaival, és a „kiszolgálással” is, akkor ajánlani fogják a cégedet a környezetüknek is. A KKV szektorban talán az elégedett vásárló a legjobb értékesítési csatorna. A kiváló ügyfélkapcsolatok kizárólag a legnagyobb technológiai multik és más monopóliumok esetében megspórolhatóak. A többi piaci szereplő nem engedheti meg magának ezt a luxust.

Értékesítési csatornák – Konklúzió

Minden szektorban más bevételszerzési módoka ajánlott használni. Pl. egy ügyvédi iroda viszonylag kevés ügyfelet tud szerezni a Facebookon, ha tud egyáltalán. Ezzel szemben egy ékszer webáruház akár a teljes bevételének több, mint 90%-át szerezheti a Facebookról. Egy szobafestőnek pedig a szórólapok és a helyi hirdetések hozhatnak ügyfeleket. Próbáld te is megtalálni a fenti listából azokat az értékesítési csatornákat amelyek leginkább illenek a vállalkozásod profiljához és szerezz nagyobb bevételt.